Little Things

Life is a mystery
Everyone must stand alone
I heard you call my name
And it feels like home

chorus:
When you call my name, it's like a little prayer
I'm down on my knees, I wanna take you there
In the midnight hour, I can feel your power
Just like a prayer, you know I'll take you there
I hear your voice, it's like an angel sighing

I have no choice, I hear your voice

Feels like flying
I close my eyes, Oh God I think I'm falling
Out of the sky, I close my eyes
Heaven help me

(chorus)

 Like a child you whisper softly to me
You're in control just like a child
Now I'm dancing
It's like a dream, no end and no beginning
You're here with me, it's like a dream
Let the choir sing

(chorus)

 Just like a prayer, your voice can take me there
Just like a muse to me, you are a mystery
Just like a dream, you are not what you seem
Just like a prayer, no choice your voice can take me there

 Just like a prayer, I'll take you there
It's like a dream to me

 Az élet egy rejtély, mindenkinek egyedül kell állnia.
Hallom, hogy a nevemen szólítasz és ez
olyan érzés, mint otthon

Refrény (chorus)
 Mikor a nevemen szólítasz, az olyan mint egy imádság

Térdre ereszkedem, azt akarom, hogy ott legyél

Egy éjféli órában érezhetem az erőd
Pont mint egy imádság, tudod, hogy ott leszek.
Hallom a hangod, olyan mintha egy angyali ének lenne.
Nincs választásom, hallom a hangod
Olyan érzés, mint a repülés.
Lehunyom szemem, oh Istenem, azt hiszem az égből zuhanok,
Lehunyom szemem, Egek, valaki segítsen.
 Ref.

 Mint egy gyerek, lágyan suttogsz felém
Irányítás alatt állsz, mint egy gyermek.
Én most táncolok, ez olyan mintha álmodnék,
Nincs vége és nincs kezdete.
Itt vagy velem, olyan mintha egy álom lenne.
Had énekeljen a kórus.

Ref.
1. versszak.

 Pont mint egy imádság, hangod oda tud juttatni.
Olyan vagy nekem mint egy múzsa, te egy rejtély vagy.
Pont mint egy álom, nem az vagy aminek tűnsz,
Olyan vagy mint egy imádság,
nincs választás a hangod odarepít.

 Pont mint egy imádság, ott leszek veled
Ez olyan nekem, mint egy álom.

 Egy könnycsepp, mi legördül, elhagyja szemem, érzem az ajkamon semmitlen sós ízét. Nem tudom mi ez, egy halott árny talán, de átjárja testem, belülről kifelé az egész görcsbe rándul. Szétnézek a sötét havas tájon, a szél őrjítő módon csap az arcomba, felszárítva minden nedvességet. Fájdalom gyötör, a múlt kínkeserves fájdalma végigjárja agyam minden zugát. Végiggondolom az életem, nem tudatosan, de szépen sorjában haladok visszafelé, mintha egy rémesen buta filmet néznék. Gyakran elborzadok, gyakran mar a szívembe ez a leírhatatlan szorító érzés. Úgy érzem, már tudom, mikor mit kellett volna tennem, de azzal is tisztában vagyok, hogy ez a film nem fog hirtelen megfordulni és ezeket a képkockákat a lelkembe zártam örökre. A részeim ezek is épp úgy, mint anyának a gyermeke. Bármit tesz is a kis haszontalan, e kapcsolat szétdúlhatatlan.Néha úgy érzem, olyan vagyok, mint egy orchidea. Mint egy amarillisz, mely elvarázsol. Csodás küllemével dalol felénk és kívánjuk érintését, szeretnénk magunkhoz szorítani minden pillanatban, hogy érezhessük bódító, varázslatos illatát magunkon minden pillanatban, de mihelyt ezt megtesszük, szép lassan megmérgezi lényünk és ha nem engedjük tova megöl minket. Bármihez érek, előbb-utóbb tönkre megy, olyan vagyok, mint egy bukott angyal, kit megfosztottak szárnyaitól. Mint az ékesszóló kígyó az édenkertben, aki még a legtökéletesebb alkotást is fel tudja dúlni, az édenkertet is pokollá tudja változtatni. Gyakran eszembe jut, mi is lehet létünk célja, mi is lehet létem célja. Kell lennie, valamilyen értelmes oka annak, hogy élek. Legalábbis nagyon szeretném, ha lenne. Ezen tűnődöm, mikor egy szélfuvallat visszaránt a valóságba, körülnézek és ismerős táj mered elém. Rémesen fázom, valami jeges érzés lesz úrrá rajtam, tudom, ennyire nem lehet hideg, remeg az egész testem.

 Egy újabb könnycsepp gördül végig arcomon, hagyom. Nem fogom vissza magam és nem érdekel ki lát. Amúgy is hideg van, az idő szeles, ettől is könnyezhet bárki. Elhessegetem magamtól a halál angyalát és némán meredek a messzeségbe. Egy percre megállok, körülnézek. Felnézek az égre, a csillagok fényét magamba szívva felderül a lelkem és új erőre kapva folytatom utam. A lámpák fényénél megpillantok némi hópelyhet, mely oly kecsesen hull alá az égből, mintha egy hattyú táncolna a jégen. Mintha derengene valami fény az egyik felhő mögött! Talán a hold elhaló sugara ez, talán egy égi jel. Nem akarom tudni, elég, hogy gyönyörű, elég, hogy ott van, nekem. Megvilágítja szívem e bíbor derengés. Átjárja testem egy forró fuvallat, orromba hatol egy illat, mi nem lehet ott, de mégis érzem. Lelkem megborzong és tudom, hogy itt vagy velem. Átjárod minden kis porcikám tetőtől talpig. Szinte forr a testem, ha csak lényed szikrája egy picit is megérint. Élvezem, ahogy az agyamba hatolsz, ahogy magadévá teszed gondolataim.

 Egy könnycsepp gördül végig arcomon. Szétrobban az agyam, mert tudom, ha hazaérek, nem leszel velem. Nem fonhatja fáradt testem körbe a tiéd, nem csókolhatja remegő ajkam édes szád. Nem ízlelhetem mézédes tested apró részeit szüntelen. Érzem, hogy itt vagy velem, érzem tüzes pillantásod, hallom andalító hangod. Tudom, hogy egyszer elérek oda ahová tartok és tudom, hogy ott leszel velem. Tudom, hogy eljön az idő mikor enyém leszel teljesen és nem csak a gondolataimban leszel velem ébredéskor és nem csak az agyam ad csókot lefekvés előtt. Ha ébren vagyok, akkor is rólad álmodom, ha a hóban bandukolok, akkor is átfűtöd testem. Nem tudlak kiverni a fejemből és bármilyen borongós felhő is tornyosul a fény előtt, mely megvilágíthatná lényem, tudom, hogy a felhő mögött te vagy. Bevilágítod utam és felszárítod könnyeim édes melegeddel. Elfeledteted legmélyebb bánatom és elfeded a múlt legszörnyűbb árnyait. Te vagy a gyógyír minden panaszomra és te vagy a megoldás minden problémámra.

 Már nem reszketek, már nem remeg az ajkam. Virágba borult a lelkem, egy pillanat alatt. Elhoztad nekem a tavaszt a könyörtelen tél közepén. Érzem bőrömön lágy érintésed melegét, létem minden kis pillanata felderül tőled. Már nem tűnik olyan messzinek az út vége és már nem tartom borzasztónak azt, ahogy eljutok oda, veled. Azt hiszem, te egy angyal vagy és azt hiszem, hogy veled bárhova eljuthatok. Szárnyaiddal körbe ölelsz és csodát teszel velem minden pillanatban. Egy ismerős sarokhoz érek. A kirakatban megpillantom magam és már nem tűnik olyan borzasztónak a látvány. Egy boldog embert látok. Halk muzsikát hallok. Körbenézek, de nem tudom honnan jöhet, ott van mindenütt. Dudorászok magamban és átjárja lényem e csodás dallam, mintha te énekelnél nekem.

 Így kísérsz utamon, így vagy egy velem, te eszményi teremtés. Legszívesebben szökdelve tenném meg ezt a ’ pár métert’, mely maradt nekem.

 Megingott a világ, megingott a föld. Megint minden kicsit a feje tetejére borult. Néha úgy érzem, rémesen fáradt vagyok, nem látom tisztán a másnapot, nem látom, hogy alakul, amit úgy hívunk élet. Nem tudom, még hányszor leszek képes felállni és azt mondani, gyerünk, tovább, menni kell, van értelme.
 Most úgy érzem, van értelme. Bevilágítod az utam, mint egy fényes csillag, mely királyokat vezet. Te tudod, merre van a sárgaköves-út és lágyan, dalolva szállunk végig rajt. Veled olyan, mintha újra kisgyermek lennék: tiszta és őszinte. Melletted érzem, hogy fontos vagyok, nem csak egy mellékszereplő. Szeretném, ha mindig így maradna, szeretném, ha mindig úgy érezném, én vagyok a legboldogabb ember a földön és nem számít semmi, csak mi. 

 Tudom, hiú ábránd az egész örökkévalóság hajszolása. Az emberi butaság, kicsinyesség találmánya ez csupán, hisz minden változik, minden átalakul. Nem lehet minden örök, de úgy érzem veled a változást is gyönyörűség lehet átélni. Szeretném, ha te is így éreznél. Nem vagyok követelőző típus, tudom rengeteg kötöttséged van, tudom, tengernyi problémád van, de szeretném, ha beleférnék az életedbe. Szeretném, ha valamilyen módon összefonódna az utunk, ha egy picit eggyé válnánk.

 Egy illat, mi megcsap, egy gondolat mely áthat, átjárja egész testem egy pillanat alatt, egy pillanat csupán, mi örök. Érzem, hogy örök, érzem, hogy csodálatos.
Reggel mikor felébredek, átjárod mindenem, feltöltődök Veled, mint amikor a csecsemő életében először lélegezhet.
Az elmém nem szabad, rabszolgája lett egy tüneménynek, mely néha felbukkan és lényének minden porcikája mágnesként vonz. Kegyetlen bestia, ki elvarázsolsz, a lehető legcsodásabb módon gyötörsz, bár Veled lehetnék minden pillanatban. Úgy turbékolnánk át az életen, mint ahogy két pille rebben tova a hajnal lengedező fényében. Boldogan.
 Egy mosoly, mely elringat, egy szempár mely megbabonáz, magához vonz, egy ölelés, mi nem csupán egy ölelés, ez egy lágy ringatag, édes, mindent átható, simogató vágy, mely megvadít, mely felforrósít. Ha hozzád érhetek, felpezsdül a lelkem, ha megérintesz, valami nagyon jó átjárja a lényem, mintha belém csapna egy villám, egy eufórikus új világ ez. Néha úgy érzem, egész életemben hozzád bújnék, magamhoz szorítanálak, eggyé lennék Veled.
 Egy csók, mely minden, egy csók, mely borzongató és bódító is egyben, oly mézédes, oly lágy és oly tökéletes, hogy férfi ennél többet nem kívánhat. Egy csókodért eladnám a lelkem, nem kell ígéret, nem kell bizonyíték, csak Te kellesz, Te édes tündér!

Babits Mihály: „Akit szeret, nem kíván tőle még áldozatot sem, csak a szót kívánja, csak az érzést hogy: "Maradok! Megyek akár a vérpadra, csakhogy még veled maradhassak!" - mint ahogy ő is menne, ó, Istenem, milyen örömmel, milyen gyönyörrel maradna vele a vérpadig!”

Milyen gyönyörrel maradnék Veled, míg lehet, milyen vággyal érinteném forró tested hajnalig, kéz a kézben ölelkeznénk át az éjszaka nesztelen világát. Lágyan dorombolva szeretnélek, megvadulva érinteném felhevült tested, szorítanálak, s nem engednélek, míg csak nem kívánod, mint ahogy én kívánom minden egyes pici kis részed, Téged, te istenek sarja, Téged kívánlak szüntelen, édes egyetlen szerelmem!
Egy gondolat, mely a részem, egy gondolat, mely fogva tart. Egy szó, mely Te vagy.
Te, kivel az étel ízesebb, a szivárvány színesebb, a nap fényesebb.
Mikor álomra hajtom fejem, Te jelensz meg előttem, végigkíséred az álmom, mely Te vagy.

Te, kivel a méz édesebb, a csók kéjesebb, az élet egészebb.

Fényes ajkad nem ereszt, csókod lebilincsel

Elvesztem benned édes szerelmem
A rabod lettem, Gabriella, kedvesem